Nagy tavaink 2025-ben egymás után döntöttek negatív vízállási rekordokat és bár a téli időszakban bíztunk, reményeink az idei tavaszra szertefoszlottak. A Balaton éves átlagvízállása a valaha mért második legrosszabb volt tavaly, a Velencei-tó és a Fertő-tó pedig egyenesen a kiszáradás közeli állapotba kerülhet az idei nyáron. A hírekből az itt-ott kilátszó mederfenék szomorú képei köszönnek ránk. Tény, hogy ez rosszat tesz a turizmusnak, de bárcsak ez volna a fő gondunk!

‍

Az alacsony vízállás közvetlen fenyegetést jelent az ivóvízbázisokra is. A felszíni vízkivételre épülő vízműveknél már 2025-ben rendkívüli műszaki beavatkozásokra volt szükség, a felszín alatti vízkészletek pedig évtizedek óta tartó, csendes apadásban vannak, ami rettenetes jövő képét vetíti elénk.

‍

Rekordok és mérlegek

‍

2025 a magyarországi vízgazdálkodás egyik legsötétebb éve volt. Szárazság és aszály. Szinte mindenhol hazánkban. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság adatai szerint a Balaton éves átlagvízállása 89 cm volt, és az egész évben egyetlen napra sem emelkedett a szabályozási vonal fölé – ez 1921 óta a második legrosszabb természetes vízkészlet-változás. A tó vízgyűjtő területére a szokásosnál 23%-kal kevesebb csapadék hullott, miközben 220 mm-rel több víz párolgott el, mint amennyi érkezett. Október végén a vízállás elérte a legalacsonyabb 64 cm-es szintet – a szabályozási zsilipet egyetlen pillanatra sem nyitották meg, vagyis az év folyamán egyetlen csepp vizet sem engedtek le szabályozási céllal.

‍

A Velencei-tó más úton jutott hasonló végkifejletre. Az agárdi vízmércén mért 67 cm-es október végi érték 45 cm-rel maradt el az egy évvel korábbi szinttől – a 26 km²-es tófelületről elpárolgott víz mennyisége megközelítőleg 11,7 millió m³ volt. A tó az eddigi abszolút mélypont közelébe ért: a 2022-es rekord 53 cm volt, a mostani szezonban pedig a 63 cm-es 1949-es értéket is közelítette.

‍

Nagy tavaink közül a Fertő-tó helyzete a legsúlyosabb. A sekély, sztyeppei jellegű tó vízutánpótlása évek óta megoldatlan, a kiszáradási folyamat az osztrák–magyar együttműködés ellenére sem állt meg. 2023 tavaszán a fertőrákosi mérce mindössze 3 cm-t mutatott – egy forró nyár akár végzetes lehetett volna. 2024-ben a helyzet nem javult, a nyílt vízfelület tovább zsugorodott a nádasok terjedése miatt is. Az egyetlen jobb helyzetű nagy tó a Tisza-tó, amely mesterségesen duzzasztott tározóként szabályozhatóbb: a vízszintet Kiskörénél sikerült a nyári 735 ± 5 cm-es tartományban tartani – ez 10 cm-rel a normál nyári szint felett van, és az aszályos időszak tartalékát biztosította.

‍

Ökológiai mélyütés

‍

Az alacsony vízállás nem csupán turisztikai vagy gazdasági kérdés, a tavak ökoszisztémáit közvetlenül veszélyezteti. A sekély vízfelület gyorsabban melegszik, az oxigénszint csökken, a halakon és vízi gerincteleneken hőstressz alakul ki, a tömeges halpusztulás kockázata nő. A parti nádasok és sekély élőhelyek kiszáradnak, a fészkelő madárpopulációk visszahúzódnak. A Velencei-tavon 2025 nyarán a halak oxigénellátását naponta több órán át gépi levegőztetéssel kellett fenntartani – ez önmagában jelzi, hogy a tó természetes pufferkapacitása kimerülőben van.

‍

A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet már korábban felhívta a figyelmet arra, hogy ha az aszályos évek sorozata folytatódik, a tó 2035-re fürdésre alkalmatlanná válhat – bár a kutatók hangsúlyozzák, hogy a biológiai rendszerek kaotikusak, és a lineáris előrejelzés korlátokba ütközik. Az MTA állásfoglalása szerint egyre gyakrabban fordulhatnak elő vízhiányos időszakok, és a kizárólag leeresztésre tervezett, mesterséges vízpótlásra képtelen vízszintszabályozó rendszert alapvetően újra kellene gondolni.

‍

A vízszűke hatása az ivóvízbázisokra

‍

Az alacsony tó- és folyóvízállás közvetlen hatása az ivóvízellátásra két csatornán keresztül érvényesül: a felszíni vízkivételen és a felszín alatti vízkészleteken.

Magyarország ivóvízének mintegy 40%-a úgynevezett parti szűrésű kútból származik – a folyók és tavak partmenti sávjába telepített kutakból, amelyekben a felszíni víz a talajon (a Duna esetében kavicsrétegen és biofilmen) átszűrve jut a vízmű rendszerébe. Ez a módszer csak akkor működik megbízhatóan, ha a folyó vízszintje elegendően magas. Ha apad a folyó, a parti szűrésű kutak teljesítménye csökken, szélsőséges esetben a kitermelés kritikus szint alá esik. Ennek az a magyarázata, hogy amikor magas a folyó vízszintje, akkor a felszín alatt a víz kifelé áramlik és tölti a talajvízkészletet, míg amikor alacsonyabb a talajvíz szintjénél, akkor a felszín alatti áramlás fordított irányú.

‍

2025 nyarán ez nem elméleti kockázat volt: a Tisza szolnoki szelvényében július 2-án –292 cm-es vízállást mértek, ami megdöntötte az addigi negatív rekordot. Szolnok és hét környékbeli település összesen közel 100 ezer lakosának ivóvízellátása a Tiszára telepített Felszíni Vízmű révén biztosított. Amikor a folyó szintje a kritikus szint alá süllyedt, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság és a Tiszamenti Regionális Vízművek ideiglenes, úszóműre szerelt szivattyúrendszert telepített a mederpilléres fő vízkivétel mellé. Erre a megoldásra először 2017-ben volt szükség, majd 2024-ben és 2025-ben is be kellett vetni. A rendkívüli aszályhelyzetben az ivóvíz elsőbbséget élvezett az öntözési és ipari igényekkel szemben.

‍

A szolnoki példa nem kivétel – hanem előrejelzés. Ahol a folyó medre mélyül és vízállása tartósan csökken, a parti szűrésű ivóvízkivétel egyre több ponton válik megbízhatatlanná.

‍

A föld alatti tükör

‍

A felszín alatti vízkészletek – talajvíz és rétegvíz – lassabb, de tartósabb sérülésnek vannak kitéve. A talajvízszint a Duna–Tisza közén az 1980-as évek óta egyes területeken 4–8 métert süllyedt; a Homokhátságon ez a folyamat máig tart, és egyes helyeken félsivatagi növényzet jelent meg. A folyószabályozások, az árterek lecsapolása, az intenzív mezőgazdasági öntözés és a csökkenő beszivárgás együttesen terhelik a felszín alatti rétegeket.

‍

Az Index által idézett Szabó Péter vízügyi szakértő fogalmaz egyértelműen: a talajvízszint tartós csökkenése, a mélyfúrású kutak gyengülő vízhozama és a szélsőséges időjárás növekvő közegészségügyi kockázatot jelent. A Kontroll.hu által megkérdezett vízügyi szakemberek 2026 áprilisában arra figyelmeztetnek, hogy a nagy folyók extrém kisvízhozamai várhatóan tovább csökkennek, a medrek mélyülnek, és ezzel romlik a parti szűrésű vízkivétel lehetősége is.

‍

A rétegvízből és karsztvízből táplálkozó vízbázisok elvileg jobban védettek – a vízzáró rétegek lassítják a szennyező anyagok beszivárgását –, de a mennyiségi csökkenés ezeket is érinti. A 2021-es hazai felmérés szerint az ivóvízbázisok 6%-a szennyezett területtel érintett; az OVF adatai alapján az ivóvíz célú vízkivétel közel kétharmadát a felszíni szennyezéssel szemben sérülékeny vízbázisok adják. Ez nem jelent közvetlen vészhelyzetet – a vízügyi védelem egyelőre hatékony –, de a tartalékok szűkülésével a rendszer egyre kevésbé képes elnyelni a sokkokat.

‍

Magyarország ivóvizének döntő hányada olyan vízbázisokból származik, amelyek közvetlenül ki vannak téve az időjárás szélsőségeinek – és a szélsőségek egyre erősebbek.

‍

Mi következik?

‍

A rövid kitekintő sem kedvező. A Kontroll.hu-n április 2026-ban megjelent vízügyi szakmai összefoglaló egyértelműen fogalmaz: a talajvízszint csökkenésének megállítása az egyik elsőrendű cél, de ehhez a jelenlegi öntözési és vízhasználati gyakorlat érdemi átalakítása szükséges.

A magyar kormány 2025-ben az öntözővíz-használatot díjmentessé tette a mezőgazdaság számára – közel 10 milliárd Ft értékben –, ami rövid távon segít a termelőknek, de hosszú távon nem összeegyeztethető a fenntartható vízkészlet-gazdálkodással, és nincs összhangban az uniós vízpolitikai irányelvekkel.

‍

A szakmában egyre hangosabban jelenik meg néhány konkrét irányvonal: a vízvisszatartás erősítése csatornákon, holtágakon, tározókon; a mesterséges vízpótlás lehetőségének megteremtése a legveszélyeztetettebb tavaknál – a Velencei-tónál például már felmerült a tisztított szennyvíz bevonásának lehetősége; valamint a természetalapú felszín alatti vízpótlás módszereinek alkalmazása a Homokhátságon és a Nyírségben. Mindezek azonban csak akkor lehetnek hatásosak, ha a vízgazdálkodás nem marad egymástól elkülönülő szakpolitikai szigetek összessége, hanem rendszerszintű, összehangolt stratégiává válik.

A tavalyi év tehát megmutatta, hogy a tavak apadása nem csupán vizuális értelemben vészjósló. A visszahúzódó partok mögött ivóvízbiztonsági kockázat húzódik meg. A felszíni vízkivételnél rendkívüli műszaki beavatkozásokra kényszerültek a vízművek, a felszín alatti készletek évtizedes csökkenése pedig egyre kevesebb tartalékot hagy a következő aszályos évekre. A probléma nem megoldhatatlan, de egyre drágább. Ugyanakkor cselekedni minden évvel egyre sürgősebb lesz, ha nem szeretnénk eljutni az ivóvízkorlátozásig, a tavak ökológiai rendszereinek összeomlásáig.

‍

Források:

Országos Vízügyi Főigazgatóság, Index (2025, augusztus 17.), Infostart (2025, július 3.), Index (2025, október 8.), Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, Kúttulajdonosok honlapja, KSH, Kontroll, Green.hu, Infostart (2025, március 14.)