Vízhálózatunk hanyatlásának krónikája
Magyarország ivóvízhálózatának minden negyedik litere elfolyik a föld alatt, mielőtt bármely fogyasztóhoz érne. A csőtörések száma az elmúlt évtizedben megkétszereződött, a hálózat átlagos kora meghaladja a tervezett élettartamot. A felújítási igény és a tényleges ráfordítás között tátongó rés nő. Az adatok azt mutatják, hogy a rendszer lassan, de biztosan közelít egy kritikus határhoz, amelyen túl a visszafordítás exponenciálisan drágábbá válik.
Hogyan jutottunk ide?
A rendszerváltás előtt a víziközmű-vagyon állami kézben volt. A díjakat is az állam állapította meg, és kiegyenlítő gyakorlatot folytatott. Ahol az üzemeltetési költségek meghaladták a díjbevételeket, ott kiegészítette azokat egy keretből. Ahol pedig a díjbevétel meghaladta a költségeket, ott a többletet a kiegyenlítést szolgáló keretbe vonta el.
A rendszerváltás után a teljes víziközmű-vagyon helyi önkormányzati tulajdonba került az évenkénti díjmegállapítás jogával együtt. A következő fordulat 2011-ben kezdődött. A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény elvette az önkormányzatoktól az árszabási jogot, és évi 2,6%-os díjemelési plafont rögzített. 2013-ban a rezsicsökkentés keretében a vízdíjakat visszafagyasztották a 2009-es szintre, ami a víziközmű-társaságok bevételeinek drámai csökkenéséhez vezetett, miközben a csőhálózatok rendületlenül amortizálódtak. A mögöttes politikai logika kézenfekvő volt: a háztartások azonnali megtakarítást érzékeltek a számláikon. Az ivóvíz- és csatornaszolgáltatással kapcsolatos díjak mértéke lakossági felhasználók esetében 2013. július 1-jétől változatlan, miközben a rekonstrukciós költségelemek (az építőipari árak, az energiaköltségek és a munkabérek) folyamatosan növekedtek.
Az európai víziközművek 16%-kal többet fektetnek be, mint egy éve, csakhogy az EurEau friss adatai szerint a csőhálózatok megújítása nem gyorsult, mert a növekmény nagyját az építőipari drágulás vitte el.
A cseh agrártárca kilenc év aszály elleni kiadás után vezetékeket, tavakat és hektárokat tud felsorolni, de a talajvíz szempontjából évtizedek óta legrosszabb nyáron még nem tudja megmutatni, mit változtattak.
A Bizottság azt jutalmazná a hálózati díjakkal, aki el tudja tolni a fogyasztását a csúcsidőből, így a szivattyúállomások és a levegőztető medencék is a vita részévé válnak, pedig ritkán esik szó róluk.
Az Európai Bizottság javaslata minden tagállamnak ugyanazt a felmelegedési pályát írná elő. Minden nemzeti tervbe bevenné a vízbiztonságot, a határidői pedig a következő vízgyűjtő-gazdálkodási ciklusba ütköznek.
