Gyógyszerek a folyókban – mit hoz az új EU-irányelv?
Magyar kutatók modellezték, hogyan hat a felújított szennyvízkezelési szabályozás az ország befogadó vizeinek minőségére – az eredmények vegyes képet mutatnak.
Fotó: Dimitry Ljasuk/Unsplash
Az Európai Unió egyszerre újítja meg két legfontosabb vízügyi jogszabályát: a Városi Szennyvízkezelési Irányelvet (UWWTD) és a Víz Keretirányelvet (VKI). A párhuzamos reform célja közös – tisztább folyók és jobb vízminőség –, de a kettő összehangolása közel sem zökkenőmentes.
Egy 2025-ben megjelent, magyar szerzők által írt tanulmány hazánk példáján át vizsgálta meg, hogy valójában mit hoznak az új szabályok a befogadó vizek minőségét illetően. A válasz árnyalt: a tápanyagoknál érzékelhető javulás várható, de a gyógyszermaradványok tekintetében az irányelv egyenlőre nem nyújt megfelelő megoldást.
Az EU kettős reformja: mit ír elő az új szabályozás?
Az 1991 óta hatályos UWWTD az EU szennyvíztisztítási infrastruktúrájának fejlesztésében mérföldkövet jelentett: ma már több mint 25 000 szennyvíztisztító telep kezeli az EU mintegy 450 millió lakójának szennyvizét. Az irányelv felújított változata két fontos területen vezet be szigorúbb előírásokat.
Az első a tápanyagterhelés csökkentése. Az új szabályok a 10 000 lakosegyenérték (LE) feletti telepeken kötelezővé teszik a szigorúbb nitrogén- és foszforeltávolítást. 100 000 LE felettieknél az összes nitrogén kibocsátható határértéke 6 mg/l (eddig csak a nitrátérzékeny területeken 10 mg/l volt), az összes foszforé 0,5 mg/l lesz (eddig csak a nitrátérzékeny területeken 1 mg/l volt). Ezek az értékek tehát jóval szigorúbbak a jelenlegi magyarországi előírásoknál.
A második újdonság a mikroszennyezők szabályozása. Az irányelv elsőként vezet be kötelező eltávolítási követelményeket gyógyszermaradványokra – köztük a diklofenákra és a klaritromicin antibiotikumra.
Ez az úgynevezett negyedik tisztítási fokozat, amelynek bevezetése a 100 000 LE feletti telepeken minden esetben kötelező, a kisebbeknél pedig kockázati területként kijelölt zónákban szükséges.
Ezzel párhuzamosan a Környezeti Minőségi Szabványokról szóló irányelv (EQSD) kiterjeszti a szabályozott szennyezőanyagok listáját, és jóval alacsonyabb határértékeket állapít meg egyes anyagokra – köztük gyógyszerhatóanyagokra. Ez a kettős reform az, amelynek valódi vízminőségi hatásait vizsgálta a Kardos et al. (2025) tanulmány.
A szennyvíztisztítás állapota Magyarországon
Magyarország viszonylag alacsony fajlagos vízlefolyással rendelkező, nagyobbrészt síkvidéki ország, ahol a vízfolyások különösen érzékenyek a szennyvízkibocsátásra. (A fajlagos vízlefolyás egy hidrológiai mutató, amely azt mutatja, hogy egy adott területen (pl. vízgyűjtőn) mennyi víz folyik le egységnyi idő alatt és egységnyi területre vetítve.) A szerzők a magyarországi Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv adatait felhasználva 788 kommunális szennyvíztisztító telep adatait dolgozták fel.
A telepek mérete rendkívül változatos: a vízhozam 2 m³/nap és 251 000 m³/nap között mozog. A legtöbb telep kis kapacitású: az összes vizsgált telep közel háromnegyede 10 000 LE alatti.
Ezek a kis telepek ugyan önállóan nem okoznak akkora terhelést, mint a nagyvárosiak, de együttes hatásuk – különösen a kis vízfolyásokra – meghatározó lehet.
A tápanyagadatok tekintetében komoly bizonytalanság mutatkozott az adatokat illetően. Az önellenőrzési mérések alapján a telepek egyharmadánál a valódi kibocsátás egy nagyságrenddel alacsonyabb volt a jogszabályi határértéknél – ez azt jelzi, hogy a telepek jól teljesítenek. Ugyanakkor néhány telepnél az ellenkező volt igaz: a mért értékek meghaladták a megengedett szintet. A gyógyszermaradványokat egyetlen telep sem méri rendszeresen, mivel erre jelenleg nincs számukra előírt kötelezettség.
Mit hoz a szigorítás a tápanyagoknál?
A kutatók keverési modellt alkalmaztak, amely a telepek kibocsátásait és a befogadó vízfolyások hozamát együttesen veszi figyelembe. A modell öt különböző forgatókönyvet vizsgált – a jelenlegi helyzettől az „utópisztikus" teljes körű szigorításig.
Az eredmények szerint a jelenleg érvényes szabályozás alapján – a leggyakoribb vízállás figyelembevételével – a magyarországi folyóvíztestek 18–29%-a nem felel meg a nitrogénre vonatkozó “jó ökológiai állapot” követelményének. Foszfor szempontjából a helyzet rosszabb: 26–42% az arány, attól függően, melyik forgatókönyvet nézzük.
Az UWWTD módosítás szigorúbb nitrogén- és foszfor-határértékei a "nem jó ökológiai állapotú" víztestek arányát várhatóan 7–9%-kal csökkentik az alföldi folyókon, míg a dombvidéki vízfolyásoknál ez az arány szerényebb, csupán 2–4%.
A különbség nem meglepő: a kicsi, lassú áramlású, sekély vízfolyások eleve érzékenyebbek a szennyvízkibocsátásra.
Ha a szigorítást a 10 000 LE alatti telepekre is kiterjesztenék – ami jelenleg nem szerepel a tervekben –, a javulás lényegesen nagyobb lenne. Ebben az esetben a nitrogén tekintetében sikertelen víztestek aránya 8%-ra, foszfor esetén 11%-ra csökkenne.
A szabályozás vak foltja
A tanulmány legaggasztóbb megállapításai a gyógyszermaradványokhoz kapcsolódnak. A vizsgált három hatóanyag közül kettő – a diklofenák (gyulladáscsökkentő) és a klaritromicin (antibiotikum) – bizonyult a legkritikusabb szennyezőnek. A harmadik vizsgált hatóanyag, a karbamazepin (epilepszia elleni szer) kisebb kockázatot mutatott.
Az új EQSD határértékek azt határozzák meg, hogy a vízben maximálisan mennyi veszélyes, elsőbbségi anyag lehet anélkül, hogy a víz jó kémiai állapotát veszélyeztetné. E határérték bevezetésekor – a jelenlegi szennyvízkibocsátási szintek mellett – a diklofenák esetében a magyarországi folyóvíztestek 45–46%-a nem felelne meg a jó kémiai állapot követelményének. Ez azt jelenti, hogy közel minden második vizsgált vízfolyáson kimutatható lenne a határértéket meghaladó diklofenák-koncentráció.
A negyedik tisztítási fokozat bevezetése – amelyet az irányelv a nagy telepeken kötelezővé tesz – elvileg 80%-os eltávolítási hatékonyságot ér el. A tanulmány számításai szerint azonban még ennek alkalmazásával is a víztestek több mint 40%-a nem felelne meg a diklofenák határértéknek.
Ha minden telepre – beleértve a kisebb méretűeket is – kiterjesztenék ezt a kötelezettséget, az arány 14–29%-ra csökkenne, de ez jelenleg nincs a tervben.
A klaritromicin esetén kedvezőbb a kép: a negyedik fokozat bevezetése a sikertelen víztestek arányát 21%-ról 14%-ra csökkentené.
A hígítási tényező: az elhanyagolt kulcsszempont
A tanulmány egyik legfontosabb – és a szabályozásban eddig kevés figyelmet kapott – következtetése a hígítási tényező szerepére vonatkozik. A kutatók megmutatták, hogy a befogadó vízfolyás minőségére elsősorban nem a telep mérete hat, hanem az, hogy a kibocsátott szennyvíz milyen mennyiségű vízbe kerül.
A hígítási tényező (d) a folyó vízhozmának és az összes szennyvízkibocsátásnak a hányadosa. A vizsgálat szerint a határértékek túllépése szinte kizárólag ott következik be, ahol ez a hányados 100 alá esik.
Ahol a folyó elegendő vizet tartalmaz a szennyvíz felhígításához, ott a kibocsátás jellemzően nem rontja le számottevően a befogadó víz minőségét – még akkor sem, ha maga a telep nem a legszigorúbb paramétereknek megfelelően üzemel. Ahol viszont a folyó kis hozamú, ott akár egy kisebb telep is drámai hatást fejthet ki.
Magyarországon ez különösen releváns: a jellemzően alacsony vízlefolyás miatt az ország vízfolyásainak jelentős része kis hozamú. A leggyakoribb vízállás figyelembevételével 175 telep esetében a hígítási tényező 10 alá esik – ezeken a pontokon a szennyvízkibocsátás meghatározó a vízminőség szempontjából.
A szerzők javaslata szerint a kockázati területek kijelölésénél – amelyek az irányelv szerint meghatározzák, hogy egy telep köteles-e negyedik fokozatot bevezetni – a telepek mérete mellett a befogadó vízfolyás hígítási kapacitását is figyelembe kellene venni. Ez alapján minden olyan telep kockázatosnak tekinthető, ahol d < 100.
Kulcskérdés a befogadó vízhozama
A Kardos et al. (2025) tanulmány megmutatja, hogy az UWWTD módosítása valódi, de korlátozott előrelépés. A tápanyag-szabályozás terén a szigorítás érzékelhető javulást hozhat – különösen az alföldi folyókon –, de ez csak akkor válik igazán hatékonnyá, ha a kis telepekre is kiterjesztik a kötelezettségeket. A gyógyszermaradványok esetén a helyzet aggasztóbb: a diklofenák-szennyezés az új határértékek mellett az ország vízfolyásainak közel felénél problémát jelent, és a tervezett intézkedések ezt nem oldják meg megfelelően.
A legfontosabb rendszerszintű tanulság azonban a hígítási tényező szerepe. Az irányelv jelenleg a telepek mérete alapján osztja el a kötelezettségeket, miközben a vízminőségi hatás valójában attól függ, milyen befogadó vízbe kerül a kibocsátás. Ez a szemléletváltás – a befogadó folyó kapacitásának figyelembevétele a kötelezettségek rangsorolásánál – lehet az egyik kulcsa annak, hogy a következő szabályozási ciklus valóban érdemi javulást hozzon Magyarország és a hasonló adottságú közép-európai országok vizeinek minőségében.
Források:
Az EU felújított Városi Szennyvízkezelési Irányelve (UWWTD) és a szigorított Környezeti Minőségi Szabványok együttesen alapjaiban alakítják át az európai szennyvíztisztítás követelményrendszerét. Egy 2025-ben megjelent magyar kutatás 788 szennyvíztisztító telepet és 886 folyóvíztest adatait vizsgálva modellezte az irányelv valódi vízminőségi hatásait. Az eredmények szerint a tápanyag-szabályozás szigorítása az alföldi folyókon 7–9%-os javulást hozhat, de a kis telepek bevonása nélkül ez korlátozott marad. A gyógyszermaradványok terén az eredmények aggasztóak: a diklofenák esetében a víztestek közel 46%-a nem felelne meg az új határértéknek, és a negyedik tisztítási fokozat kötelező bevezetése után is több mint 40% maradna el a hatérértéktől. A kutatók szerint a megoldás kulcsa a hígítási tényező figyelembevétele a kockázati területek kijelölésénél – nem csak a telepméret.
Az Európai Unió egyszerre újítja meg a Városi Szennyvízkezelési Irányelvet (UWWTD) és a Víz Keretirányelvéhez kapcsolódó Környezeti Minőségi Szabványokat (EQSD). Az előbbi szigorúbb tápanyag-határértékeket és kötelező mikroszennyező-eltávolítást ír elő, az utóbbi pedig elsőként állapít meg uniós szinten határértékeket gyógyszerhatóanyagokra – köztük a diklofenákra és a klaritromicin antibiotikumra. Egy 2025-ben az Environmental Sciences Europe folyóiratban megjelent magyar tanulmány keverési modell segítségével vizsgálta meg, hogy ezek az előírások mit hoznak a befogadó vizek minősége szempontjából.
A 788 vizsgált szennyvíztisztító telep és 886 folyóvíztest elemzése alapján a tápanyag-szabályozás erősítése az alföldi folyókon 7–9%-kal csökkenti a sikertelen víztestek arányát. Ugyanakkor a kis, 10 000 LE alatti telepek bevonása nélkül – amit az irányelv nem ír elő – ez a javulás korlátozott. Ha a kötelezettségeket minden telepre kiterjesztenék, a nitrogén szempontjából problémás víztestek aránya 8%-ra, foszfor esetén 11%-ra eshetne.
A gyógyszermaradványok esetén az eredmények sokkal aggasztóbbak. Az új EQSD-határértékek bevezetésekor víztestek 45–46% túllépné a diklofenák határértéket. A negyedik tisztítási fokozat nagy telepeken történő, kötelező bevezetése csak 40%-ra javítaná ezt az arányt. A probléma teljes körű megoldásához minden telepre ki kellene terjeszteni a kötelezettséget, de ez jelenleg nem szerepel a jogszabályban.
A tanulmány legfontosabb rendszerszintű üzenete a hígítási tényező szerepe: a vízminőségi hatást nem a telep mérete, hanem a befogadó folyó hígítási kapacitása határozza meg. A szerzők javasolják, hogy a kockázati területek kijelölésénél – amely meghatározza, hogy egy telep köteles-e negyedik fokozatot bevezetni – ezt a szempontot is vegyék figyelembe.
A W4 stábja víz-, szennyvíz-, biogáz- és energetika ágazatokban dolgozó szerszakemberekből és újságírókból áll. Céljuk, hogy ezen ágazatok folyamatait és irányait átlátható, szakmailag megalapozott formában mutassák be.
Kapcsolódó
Az Európai Bizottság megbízásából készült új tanulmány először számszerűsíti, mekkora társadalmi és gazdasági árat fizet Európa a PFAS-szennyezésért – és mi a különbség a cselekvés és a tétlenség között.
Az új uniós ivóvíz-rendelet 2026. január 12-én lépett hatályba: PFAS-ok, klorát, biszfenol-A és ólom – de a hazai infrastruktúra és a klorát-probléma komoly kérdőjeleket vet fel.
Az Európai Tanács jóváhagyta a vízszennyező anyagok frissített listáját, köztük PFAS-vegyületekkel és gyógyszermaradványokkal – miközben a vízügyi keretirányelv alapelveit is lazítja.
Miközben a Trump-adminisztráció lazítja az ivóvíz PFAS-határértékeit, az amerikai tagállamok egymás után hoznak szigorúbb törvényeket a veszélyes fluorozott vegyületek ellen.