Minden korábbinál több vízhez kapcsolódó konfliktust regisztráltak a világon 2024-ben – derül ki a Pacific Institute amerikai vízkutató intézet legfrissebb elemzéséből, amelyet a stockholmi World Water Week 2026 konferencia nyitónapján ismertettek. A "Water for People and Progress" ("Víz az emberekért és a fejlődésért") mottóval augusztus 23. és 27. között zajló, a Stockholmi Nemzetközi Vízintézet (SIWI) által szervezett rendezvényen évről évre sürgetőbb témaként van jelen a víz és a fegyveres konfliktusok összefonódása. Az idei adatok különösen aggasztóak: a háborúk sújtotta térségekben – Gázától Szudánon és Iránon át Ukrajnáig – a víz egyre gyakrabban nem csupán áldozata, hanem célpontja és eszköze is a hadviselésnek.

‍

A számok mögött – mit mér a Pacific Institute

‍

A Shimabuku (2025) – Pacific Institute elemzés szerint 2024-ben összesen 420 vízhez kapcsolódó konfliktust dokumentáltak világszerte, ami rekordszám.

‍

Ez 78%-os növekedést jelent a 2022-es 235 esethez képest, valamint 20%-os emelkedést a 2023-as adatokhoz mérten. Az intézet több mint három évtizede vezeti az úgynevezett Water Conflict Chronology adatbázist, amely a vízzel kapcsolatos erőszakos eseményeket három kategóriába sorolja.

‍

Az első kategória az áldozat: ide tartoznak azok az esetek, amikor a vízi infrastruktúra – gátak, csővezetékek, kutak, tisztítóüzemek vagy energiarendszerek – szándékosan vagy járulékos veszteségként rongálódnak meg egy fegyveres konfliktus során. A második a kiváltó ok: amikor a vízhiány, az egyenlőtlen hozzáférés vagy az erőforrások miatti viták robbantanak ki erőszakot, gyakran közösségek, gazdálkodók, állattartók vagy fegyveres csoportok között. A harmadik, legritkább, de annál aggasztóbb kategória a fegyverként való felhasználás: amikor a vízet fegyverként alkalmazzák ellenfelek megbüntetésére vagy nyomásgyakorlásra – ide tartozik az ellátás elvágása, a vízforrások szennyezése vagy a szándékos elárasztás.

‍

2024-ben az esetek 61%-a infrastruktúra elleni támadás volt, 34%-a hozzáférési vagy erőforrás-vita, 5%-a pedig tudatos fegyverként való alkalmazás. Az arányok önmagukban is jelzik, hogy a víz egyre inkább a hadviselés eszközévé válik, nem csupán mellékes kárként éri utol a konfliktusokat. Összehasonlításképp: 2000-ben mindössze 24 ilyen esetet jegyeztek fel világszerte – a mostani szám tehát tizenhétszerese ennek, és a növekedés az elmúlt néhány évben gyorsult fel a leginkább.

‍

Árnyalja az összképet, hogy a konfliktusok túlnyomó többsége nem országok között, hanem országokon belül zajlik: gazdálkodók, állattartók, városi és vidéki vízhasználók, vallási közösségek vagy családi klánok között, jellemzően Afrikában, a Közel-Keleten és Dél-Ázsiában.

‍

Mindez annak ellenére erősödik, hogy egy 2010-es ENSZ-határozat kifejezetten emberi jogként ismerte el a vízhez és a megfelelő higiéniához való hozzáférést – a jogi elismerés tehát önmagában nem állította meg a folyamatot.

‍

Gáza – ahol a víz maga a fegyver

‍

Sehol nem látszik ennyire élesen a víz háborús szerepe, mint a Gázai övezetben. Az UNICEF adatai szerint a vízközmű rendszer mintegy 90%-a megsemmisült vagy megsérült a térségben, miközben a 2,1 millióból 1,9 millió lakost kényszerítettek lakóhelye elhagyására.

‍

A lakosság 70%-a nem jut hozzá a minimálisan szükséges napi 6 liter ivóvízhez, a háztartások 90%-a pedig közepes vagy súlyos vízhiánytól szenved.

‍

Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) szerint a vízárak akár 500%-kal is megemelkedtek a térségben, miközben az átlagos napi vízfogyasztás mindössze 4,5 liter személyenként. Az Arab News beszámolója szerint mind a hat szennyvíztisztító telep leállt, a szivattyúállomások 70%-a üzemen kívül van, és naponta mintegy 154 600 m³ tisztítatlan szennyvíz kerül a környezetbe. Korábban – 2024 júniusában – egy ENSZ-jelentés 76 önkormányzati sótalanító üzem és 194 vízkitermelő kút sérüléséről vagy megsemmisüléséről számolt be.

‍

A Ciszjordániában sem jobb a helyzet: a telepesek támadásai és az izraeli bontások rendszeresen rongálják a palesztin vízi infrastruktúrát, a Ramallahtól keletre fekvő Ein Samiya-kutak elleni ismétlődő rajtaütések pedig mintegy 100 000 ember ellátását lehetetlenítették el.

‍

Szudán – a világ legnagyobb humanitárius válsága

‍

2023 áprilisa óta zajlik a fegyveres konfliktus a Szudáni Fegyveres Erők és a Gyorsreagálású Erők (RSF) között, amely mára mintegy 12 millió embert kényszerített lakóhelye elhagyására, és több mint 30 millió embert érintő humanitárius válságot okozott – ez jelenleg a világ legnagyobb ilyen jellegű krízise.

‍

A Genfi Akadémia (Geneva Academy) nemrég közzétett jelentése szerint a vizet Szudánban kétféleképp is fegyverként használják: egyrészt katonai taktikaként – az RSF például elfoglalta a víztározókat, elpusztította a tisztítóüzemeket, és elvágta a vízhez jutást a nagyvárosokban és a menekülttáborokban –, másrészt humanitárius válságként, hiszen a vízrendszerek összeomlása kolerajárványokat és éhínséget idézett elő. A jelentés szerint önmagában az Észak-Darfúrban lévő Golo és Shagra víztározók elfoglalása több mint 270 000 embert zárt el a biztonságos ivóvíztől.

‍

A vízhiány következtében a kolerajárvány már több mint 83 000 megbetegedést és 2 100 halálesetet okozott, miközben Darfúrban, Kordofánban és a Kék-Nílus tartományban egyre nagyobb az éhínség veszélye.

‍

Az ENSZ szerint a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a humanitárius szervezetek a folyamatos harcok miatt sokszor nem tudják elérni a rászorulókat.

‍

Irán és az Öböl-térség – szárazság és háború kereszttüzében

‍

Az Egyesült Államok és Izrael február 28. óta tartó légicsapásai tovább terhelték Irán amúgy is a tartós aszály, a csapadékhiány, az apadó talajvízkészletek és a mezőgazdasági vízigény miatt meggyengült vízrendszerét. A támadások állítólag sótalanító üzemeket és víztározókat is megrongáltak Qeshm szigetén és Hormozgán tartományban, ellátási zavart okozva több tízezer ember számára. Az energiahálózatok és utak sérülése tovább nehezítette a helyreállítást.

‍

A háború idején Irán víztartalékai már kritikusan alacsonyak voltak: egyes tározók akár 92%-ban kiürültek, míg a mintegy 4 millió lakosú Mashhadban, az ország második legnagyobb városában, a tározók vízszintje 3% alá csökkent.

‍

A háború rávilágított az Öböl-térség vízi infrastruktúrájának sebezhetőségére is, miközben ez a világ egyik legvízhiányosabb régiója, ahol az ivóvízellátás nagymértékben a sótalanító üzemektől függ. Ezek adják Kuvait ivóvizének 90%-át, Ománénak 86%-át, Szaúd-Arábiáénak pedig 70%-át is, míg Bahreinben 90% feletti, Katarban pedig 99%-os az arányuk. A háború alatt Bahreinben, Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben és Iránban is megsérültek sótalanító üzemek, bár a vízellátásra gyakorolt hatásuk egyelőre korlátozott maradt. A kitettség oka szerkezeti: a sótalanítás rendkívül energiaigényes folyamat, így egy-egy erőműves vagy elektromoshálózat-találat könnyen vízhiányba torkollhat – a víz- és energiabiztonság a térségben gyakorlatilag elválaszthatatlan egymástól.

‍

Ukrajna – energiainfrastruktúra és vízellátás

‍

Ukrajna vízválsága tovább mélyült, ahogy az orosz háború pusztítja az energiaellátó és vízmű rendszereket. Az UNICEF adatai szerint tavaly 4,3 millió ember jutott biztonságos ivóvízhez humanitárius segítséggel, miközben 12,7 millió embernek van szüksége ilyen támogatásra. A támadások az áramtermelést 70%-kal csökkentették, ami a víz- és fűtésellátást is megzavarta – Herszonban a a csapások egész városrészeket vágtak le az ivóvízhálózatról.

‍

A 2023 júniusában bekövetkezett Kahovkai-gátkatasztrófa több mint 100 000 embert érintett közvetlenül, és azóta mintegy 10 millió ember nem jut megbízhatóan biztonságos ivóvízhez az országban.

‍

A helyzetet súlyosbítja, hogy a téli hónapokban a fűtés és a vízellátás szorosan összefonódik, így egy-egy energetikai csapás önmagában is vízválságot okozhat.

‍

‍

A víz mint célpont

‍

A stockholmi World Water Week 2026 üzenete egyértelmű: a víz egyre kevésbé csupán a fegyveres konfliktusok mellékterméke, egyre inkább azok eszköze és célpontja is egyben. A Pacific Institute adatai szerint 2024-ben rekordszámú, 420 esetet regisztráltak, és a tendencia évek óta töretlenül emelkedik. Gázától Szudánon és Iránon át Ukrajnáig ugyanaz a minta rajzolódik ki: a háborúk elsőként a víz- és energiaellátást roppantják meg, ami aztán önmagában is életeket követel – kolerajárványokon, éhínségen és a mindennapi túlélés ellehetetlenülésén keresztül.

‍

A SIWI vezetője, Helena Thybell szerint a világnak már megvannak a megoldásai a vízkihívásokra, csak közösen, gyakorlatban kellene alkalmazni őket. A kérdés az, hogy a 2026-os ENSZ Vízkonferencia és a COP31 idejére sikerül-e ezt a felismerést valódi, végrehajtható lépésekre váltani – mielőtt a víz még inkább a XXI. századi háborúk állandó résztvevőjévé válik. Amíg ez nem történik meg, a stockholmi konferencián évről évre összegyűlő szakpolitikusok, kutatók és civil szervezetek legfeljebb dokumentálni tudják a folyamatot, amelynek emberi ára a hadszíntereken messze a legmagasabb.

‍

Források:

‍Al Jazeera, Shimabuku (2025) – Pacific Institute, UNICEF, Arab News, Geneva Academy, UN-Water – World Water Week 2026, Focus Global Reporter