Az offshore (tengeri) szélenergia mára kereskedelmileg igazolt, gyorsan skálázódó iparággá vált – erről részletesen írtunk korábbi cikkünkben. A 83 GW-os globális kapacitás, a Dogger Bank és a Hywind projektek mind azt jelzik, hogy a tenger feletti szél kiaknázása már nem kérdés, hanem mérnöki és finanszírozási feladat. De az óceánok mozgási energiája további energiaforrást jelent az emberiség számára. A hullámok és a tengeráramlatok évmilliók óta hömpölyögnek – és műszakilag elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy mostantól villamos energiát nyerjünk belőlük.

‍

Ez a cikk azt mutatja be, hogy hol tart ma ez a két technológia. Miben különböznek egymástól és a széltől, valamint milyen projektek születtek már, és mi hiányzik még a technológia szélesebb körű elterjedéséhez.

‍

Két erőforrás, két fizikai logika

‍

A hullámenergia és az áramlatenergia egyaránt az óceán mozgásából táplálkozik, de fizikai eredetük – és ezzel együtt kiaknázásuk logikája – alapvetően különböző.

‍

A hullámok energiája közvetve a naptól származik: a nap melegíti a légkört, a hőmérséklet-különbségek szelet generálnak, a szél pedig hullámokat kelt a vízfelszínen. Ez az energia aztán több ezer kilométeren át terjed az óceánon, miközben szinte veszteség nélkül halmozódik fel a hullámokban. A Konispoliatis (2024) által a Journal of Energy and Power Technology folyóiratban közölt elemzés szerint a hullámenergia elméleti globális potenciálja 29 500 TWh/év – ez nagyjából egyenlő a világ jelenlegi teljes áramfogyasztásával.

‍

A Ruhnau et al. (2024) – Applied Energy folyóiratban megjelent techno-gazdasági értékelés ennél is konkrétabb: 2050-re 29 000 TWh hullámenergia lenne kinyerhető évi 50 €/MWh alatti egységköltséggel, ha a technológia a várt ütemben érik.

‍

Áramlatturbinák

‍

Az áramlatenergiát hasznosító tengeráramlat-turbinák más forrásból merítenek. A tengeri áramlatok hajtóereje részben a Hold gravitációs vonzása (dagály-apály ciklus), részben a termohalin keringés – az óceánok hőmérséklet- és sótartalomkülönbségei által hajtott globális vízcsere. Ahol ezek az áramlatok szűk csatornákon, partszakaszokon vagy tengerszorosokon kénytelenek átfolyni, ott a vízsebesség megsokszorozódik, és a kinetikus energia sűrűsége kiemelkedő értékeket ér el. Egy fontos fizikai alapigazság: a víz sűrűsége körülbelül 800-szor nagyobb a levegőénél – ez azt jelenti, hogy egy víz alatti turbina hasonló rotor-keresztmetszettel lényegesen több energiát képes kinyerni, mint egy szélturbina ugyanolyan áramló közegsebességnél.

‍

Ez a két jellemző – a hullámok előrejelezhetetlen, de folytonos energiája és az áramlatok szinte óramű-pontossággal megjósolható ritmusa – együttesen teszi ezt a két technológiát az offshore szél értékes kiegészítőjévé. A szél időjárásfüggő; a dagály tervezhető.

‍

Technológiák és hatásfokok

‍

A hullám- és áramlat energiát különböző technológiai megoldásokkal tudják hasznosítani amelyek eltérő hatásfokokat produkálnak.

‍

Hullámenergia-átalakítók: három út a villamosenergiáig

‍

A hullámenergia kinyerésének ma három fő műszaki megközelítése létezik, amelyek érettségi szintje és alkalmazási területe eltér egymástól. Az Abbasi et al. (2026) által a ScienceDirect platformon közzétett átfogó összehasonlítás mindhárom osztályt részletesen értékeli.

‍

Az oszcilláló vízoszlop (Oscillating Water Column, OWC) a legtöbbet vizsgált és legtöbb prototípussal rendelkező megoldás. A szerkezet egy félig merült, üreges kamrából áll: a bejövő hullámok a kamrában lévő vízoszlopot fel-le mozgatják, ez légáramlást kelt, és egy turbinán keresztül generátort hajt. Az OWC előnye a viszonylagos egyszerűség – kevés mozgó alkatrész, beépíthető meglévő partfalakba és hullámtörőkbe. A Konispoliatis (2024) elemzés szerint az OWC-eszközök képviselik ma a legérettebb fejlesztési szintet a nyílt tengeri hullámátalakítók között.

‍

A pontelnyelő (point absorber) egy lebegő vagy merített bója, amely a hullámok fel-le mozgásából nyeri az energiát. A bója mozgása mechanikai vagy elektromágneses úton villamos energiává alakul. Ez a megközelítés kompakt, moduláris, és viszonylag alacsony telepítési költséggel jár – ezért a legtöbb újonnan piacra lépő cég ebbe az irányba fejleszt. Az Ocean Power Technologies PB3 PowerBuoy 18 hónapos tesztelési időszak alatt 95%-os üzemidőt ért el az Északi-tengeren, ami a tartósság szempontjából jelentős eredmény.

‍

Az elborítós eszköz (overtopping device) lényegében egy lebegő tározó, amelybe a hullámok átcsapnak, és a megemelt vízszintből visszafolyva hajtanak turbinákat – a vízierőmű elvének tengeri adaptációja. Ez a megoldás nagyobb méreteket igényel, de folyamatosabb termelést ad.

‍

Hatásfok szempontjából az ágazat még messze elmarad az offshore széltől: a legjobb prototípusok 20–40%-os energiaátalakítási hatékonysággal dolgoznak, szemben a modern szélturbinák 45–55%-os kapacitásfaktorával.

‍

A CorPower Ocean WaveSpring technológiája – amellyel ötszörös energiahozamot érnek el a hagyományos pontelnyelőkhöz képest – jelzi, hogy hol van a fejlesztési fókusz.

‍

Áramlatenergia-turbinák: víz alatti szélerőmű

‍

Az áramlatenergia kinyerésének domináns megközelítése a tengeráramlat-turbina (Tidal Stream Generator, TSG), amely elvben azonos a szélturbinával – a különbség csupán a közeg. A vízszintes tengelyű turbinák (hasonlóan a hagyományos szélturbinákhoz) a meghatározó iparági szabvány: a MeyGen projekt Andritz Hydro Hammerfest és AR1500 turbinái, valamint az Orbital O2 mind ezt az elvet alkalmazzák. A függőleges tengelyű kivitelek kisebb áramló sebességű helyszíneken vagy folyami alkalmazásoknál jönnek szóba.

‍

A lebegő turbinák – amelyek prototípusa az Orbital O2 – eltérnek a hagyományos tengerfenék-alapozású megoldásoktól: a szerkezet úszó platformon helyezkedik el, és horgonyzókábelekkel van rögzítve. Ez lehetővé teszi, hogy a turbinát kikötőbe vontatva karbantartsák, elkerülve a búváros vagy ROV-os tengeri beavatkozást. Az Orbital Marine Power hivatalos közleménye szerint az O2 turbina 74 m hosszú, 2 MW névleges teljesítményű, 20 m átmérőjű rotorokkal rendelkezik, amelyek összesen 600 m² söpört területet adnak – ez tizenkétszeres növekedés az első Orbital prototípushoz képest.

‍

A Minesto által kifejlesztett tengeráramlat-sárkány (tidal kite) egy egészen más elven működik: a sárkány alakú eszköz vezérelt pályán repül a víz alatt, és a mozgási energiát kis generátorral alakítja villamos energiává. Ez a megközelítés lassabb áramlásoknál is működőképes, ami jelentősen kitágítja a felhasználható helyszínek körét.

‍

A piac valósága

‍

A számok tükrözik, hol tart ez az iparág: az Ocean Energy Europe 2024-es statisztikai jelentése szerint Európában összesen 32 MW óceáni energiakapacitást telepítettek 2010 óta – ebből jelenleg 12,7 MW termel. Az offshore szél ezzel szemben egyetlen évben 8 GW új kapacitást adott hozzá a hálózathoz. A léptékkülönbség 600-szorosra tehető.

‍

Ez nem azt jelenti, hogy a technológia zsákutca – hanem azt, hogy pontosan ott tart, ahol az offshore szél 10–15 évvel ezelőtt állt: a demonstrációs fázis és az ipari méretű bevezetés határán.

‍

A globális hullám- és áramlatenergia-piac mérete 983 millió dollár volt 2024-ben, és az Offshore Energy szaklap előrejelzése szerint 1,85 milliárd dollárra nő 2032-re. Az éves növekedési ütem (~8%) szerény, de stabil – és a befektetések száma gyorsabban nő, mint a telepített kapacitás, ami a fejlesztési fázis jellemzője. A Globe Newswire / Astute Analytica 2025-ös piaci jelentése szerint az amerikai Energiaügyi Minisztérium (DOE) 141 millió dollárt fordított óceáni energia fejlesztésre 2024-ben, míg az elmúlt öt évben összesen 591 millió dollárt – ez az állami elköteleződés az eddig legnagyobb.

‍

Az REN21 Global Status Report 2025 rögzíti: Európában 165 MW-nyi államilag finanszírozott projekt vár telepítésre a következő öt évben – ebből 152 MW áramlatenergia, 13 MW hullámenergia. Ezek a számok konkrét bizonyítékai annak, hogy az iparág a demonstrációs fázisból a kereskedelmi előkészítés fázisába lép.

‍

Kiemelkedő projektek

‍

MeyGen – Skócia, Pentland-szoros. Az Ampeak Energy (korábban SIMEC Atlantis Energy) által üzemeltetett projekt a világ legnagyobb működő áramlatenergia-rendszere. Az 1. fázis négy darab 1,5 MW-os, tengerfenékre rögzített vízszintes tengelyű turbinából áll, amelyek 2018 óta termelnek. Az Tethys PNNL projekt-adatbázisa szerint a projekt 2023 februárjára elérte az 51 GWh kumulált termelést – ez a világ összes többi dagályenergia-berendezésének együttes termelésénél is több volt abban az időpontban. A REN21 GSR 2025 legfrissebb adata szerint ez az érték 2024-re meghaladta a 70 GWh-t, az összkumulált termelés pedig 2025 közepére 84 GWh fölé emelkedett. A projekt legfontosabb eredménye az üzembiztonság.

‍

A MeyGen turbinák egyike 6,5 éven keresztül üzemelt tervezett karbantartás nélkül a Pentland-szoros egyik legzordabb vízfeletti helyszínén – ez az az eredmény, amely az offshore szélenergiát is igazolta annak idején.

‍

A projekt engedélyezett bővítési potenciálja 398 MW – a jelenlegi fázis csak a kezdet.

‍

Orbital O2 – Orkney-szigetek, Skócia. Az Orbital Marine Power fejlesztése a világ legnagyobb teljesítményű lebegő áramlatturbinája. Az EMEC (Európai Tengeri Energiaközpont) teszthelyén üzemel 2021 óta, és az Orkney-szigetek hálózatába táplál villamos energiát. A vállalat hivatalos közleménye szerint az O2 2 000 brit háztartás éves áramigényét képes fedezni, és évente körülbelül 2 200 tonna CO₂-kibocsátást vált ki. A következő generációs modell, az O2-X (2,4 MW) hat példányban kerül telepítésre az Orkney-szigeteken 2026–2028 között, és a kanadai Fundy-öbölben is tárgyalások zajlanak egy 16,5 MW-os projekt előkészítéséről Nova Scotia Power hosszú távú átvételi szerződésével.

‍

CorPower Ocean C4 – Aguçadoura, Portugália. A svéd CorPower Ocean HiWave-5 projektje a legfejlettebb kereskedelmi léptékű hullámenergia-demonstráció. A C4 eszköz – egy 300 kW névleges teljesítményű, 9 m átmérőjű, 60 tonnás pontelnyelő bója – 2023 óta termel az Atlanti-óceánon, és hálózatra csatlakoztatva exportálja az energiát.

‍

A CorPower Ocean honlapján közzétett mérési adatok szerint az eszköz 18,5 méteres hullámokban is üzemelt, igazolva a viharállóságot – ez az ágazat egyik legkritikusabb kihívása volt eddig.

‍

A POWER-Farm EU projekt keretében 30 millió eurós EU Horizon Europe-finanszírozással az Orkney-szigeteken is épül egy 5 MW-os farm. Portugáliában a VianaWave projekt – 40 millió eurós EU Innovációs Alap támogatással – 10 MW-os hullámfarmot tervez, amely várhatóan 7 500 otthon áramigényét fedezi.

‍

Kihívások és valódi akadályok

‍

Az offshore szélturbina rögzített alapú változatának egységnyi termelési költsége (LCOE) 2024-ben 40 €/MWh körül mozgott – az évtized elején ez az érték még háromszorosa volt. A hullám- és áramlatenergia ezzel szemben ma jellemzően 150–300 €/MWh tartományban mozog. Ez nem csupán árkülönbség – ez a fejlesztési érettség különbsége.

‍

A Ruhnau et al. (2024) techno-gazdasági elemzés szerint a hullámenergia 50 €/MWh alatti LCOE-je csak 2050-re érhető el reálisan, és csak akkor, ha a kapacitás a várt ütemben épül ki. Az áramlatenergia esetében a MeyGen 2. fázisának tervezett CfD-ára (Contracts for Difference) 204 €/MWh – ez az offshore széllel összehasonlítva magas, de az iparági szereplők egy évtizeden belüli drasztikus csökkentésre számítanak, hasonlóan a szélenergetikában tapasztalt tanulási görbéhez.

‍

A tengeri környezet szélsőségessége

‍

Az óceán nem kíméletes helyszín. A hullámátalakítók esetében a viharállóság hosszú ideig az ágazat első számú megoldatlan problémája volt – a legtöbb prototípus a nyílt tengeren sérült meg vagy semmisült meg, súlyos időjárási viszonyok között.

‍

A CorPower C4 által dokumentált 18,5 méteres hullámokban való üzemelés ezért nem csupán egy adat, hanem a technológiai fordulópont bizonyítéka.

‍

Az áramlatturbinák esetében a tengerfenékre rögzített megoldások esetén az installálás speciális hajókat és szűk apály-dagály ablakokat igényel. Az Orbital lebegő megközelítése éppen erre ad választ: a turbina vontatható és szárazföldi kikötőben karbantartható, ami az üzemeltetési költségeket és a kockázatot egyaránt csökkenti.

‍

Hálózati csatlakozás és engedélyezés

‍

Mindkét technológia esetében a hálózati integráció komoly akadályt jelent. A partközeli vagy nyílt tengeri rendszerek esetén a tengeralatti kábelvezetés és a szárazföldi csatlakozópontok kiépítése önmagában milliárdos tétel. Az Ocean Energy Europe 2024-es adatai rámutatnak: az európai 165 MW-os projektcsővezetékből a lassabb fejlődés egyik oka éppen az engedélyezési és hálózati eljárások elhúzódása.

‍

A szabályozói keretek sem egyformán fejlettek: az Egyesült Királyságban a CfD-rendszer már tartalmaz dedikált keretet az áramlatenergiának (2024-ben 28 MW nyert szerződést), de a hullámenergiára jellemzően még nem létezik hasonló, célzott bevételitámogatási mechanizmus a legtöbb piacon.

‍

Az ökológiai hatás kérdése

‍

Mindkét technológia esetén az ökológiai vizsgálatok ma is zajlanak. Az OES-Environmental 2024-es jelentése szerint 86 projekt áll aktív környezeti hatásvizsgálat alatt – 40 áramlat-, 39 hullámenergia-projekt.

‍

Az eddigi adatok alapján az áramlatenergia teljes életciklus-kibocsátása 22 g CO₂/kWh alatt marad, ami az egyik legalacsonyabb érték az összes energiatermelési technológia között.

‍

A tengeralatti turbinák helyenként mesterséges zátony-hatást keltenek, ami halállomány-szaporulathoz is vezet – ez az iparág nem várt pozitív mellékhatása.

‍

A siker küszöbén

‍

A hullám- és áramlatenergia nem helyettesíti az offshore szélenergiát – és nem is kellene, hogy az legyen a céljuk. Amit kínálnak, az más: az áramlatok kiszámíthatósága, a hullámok folyamatossága, és mindkettő esetén a széltől és naptól független termelési profil. Egy jól megtervezett megújuló energiamixben mindhárom technológia kiegészíti egymást.

‍

Az iparág ma ott tart, ahol az offshore szél nagyjából 2008–2012 között állt: az első kereskedelmi méretű projektek sikeresek, az állami finanszírozás növekszik, de az ipari méretű skálázáshoz szükséges tanulási görbe még előttünk van.

‍

A MeyGen projekt üzembiztonságra vonatkozó adatai, a CorPower C4 viharállósági eredményei és az Orbital O2 lebegő platformjának karbantarthatósága mind azt jelzik, hogy a technológiai alapkérdésekre megtalálták a válaszokat.

‍

Ami most következik, az a költségcsökkentés és a szabályozói keretek kiépítése.

‍

Az Ocean Energy Europe 165 MW-os európai projektcsővezetéke, az amerikai DOE 591 millió dolláros ötéves befektetési programja és a CfD-szerződések megjelenése az áramlatenergia piacán mind arra utal, hogy ez az évtized a technológiai érettség évtizede lehet. A kérdés most már nem az, hogy ezek a technológiák képesek-e működni – hanem az, hogy elég gyorsan tudnak-e skálázódni.

‍

Források:

‍REN21 – Global Status Report 2025, Ocean Power, Ocean Energy Europe – Ocean Energy Stats & Trends 2024, Offshore Energy – Wave and tidal energy to reach $1.85B by 2032, Globe Newswire / Astute Analytica – Wave and Tidal Energy Market 2025, Abbasi et al. (2026) – ScienceDirect, Ruhnau et al. (2024) – ScienceDirect, Konispoliatis (2024) – Journal of Energy and Power Technology, CorPower Ocean – Projects, Ampeak Energy – MeyGen, Tethys PNNL – MeyGen Tidal Energy Project, Orbital Marine Power – O2 Power Generation, EMEC – Orbital Marine Power