Magazinunk eddig kevés figyelmet szentelt az energetikára amely négy fő kategóriánk (víz, szennyvíz, biogáz, energetika) egyike. Az ágazat rohamos ütemben fejlődik, hogy kielégítse az emberiség gyorsan növekvő energiaigényét. (2025-ben a globális áramfogyasztás 28 200 TWh volt ami várhatóan 33 600 TWh-ra fog nőni 2030-ra. – IEA) A továbbiakban több figyelmet fogunk fordítani az ágazatra, energetika-témájú tartalmak publikálása által.

‍

Jó olvasást kívánunk az első ilyen tartalomhoz, ami a vízre telepített szélerőművekről szól!

‍

A szél fizikája: miért számít a helyszín

‍

A szélenergia alapvetően a szél kinetikus energiájának elektromos energiává alakításán alapul. Az összefüggés nem lineáris: a teljesítmény a szélsebesség köbével arányos, ami azt jelenti, hogy egy alig 25%-kal erősebb szél közel kétszer annyi energiát jelent. Ez az összefüggés magyarázza, miért nem mindegy, hol áll egy turbina.

‍

Egy belső-európai helyszínen – például Közép-Németországban – az átlagos szélsebesség turbinalapossági magasságban 5–6 m/s körül mozog, kapacitásfaktorral mérve ez 25–33%-ot jelent. Patagóniában, a kontinens déli csücskén, ahol a nyugatról érkező időjárási rendszerek szinte akadálytalanul söpörnek végig, ez az érték elérheti a 60%-ot is – kivételes szárazföldi körülmény.

‍

A tengeri helyszínek viszont szisztematikusan közelítenek ehhez a tartományhoz: a domborzati akadályok hiánya, a víz alacsonyabb felszíni érdessége és a stabilabb légnyomás-gradiens együttesen tágabbá és állandóbbá teszi a tengeri szélerőforrást.

‍

A Sage Journals által 2026-ban megjelent összehasonlító elemzés adatai szerint az offshore turbinák tengelyvonali szélsebessége átlagosan ~9 m/s, az elért kapacitásfaktor meghaladja az 50%-ot, szemben a szárazföldi 30–40%-kal.

‍

Az egységteljesítmény is más dimenziókban mozog: a legújabb offshore turbinák – mint a Dogger Bank farmon alkalmazott GE Haliade-X – 13–15 MW névleges teljesítménnyel dolgoznak, míg egy átlagos onshore gép 3–5 MW körül tetőzik.

‍

Tengerről szállítva a rotorlapát-méret sem korlát: a Haliade-X 107 méteres lapátjai közúton nem lennének szállíthatók.

‍

‍

Rögzítve vagy lebegve? A két technológiai út

‍

Az offshore szélipar ma két fundamentálisan különböző telepítési megközelítéssel dolgozik, amely egymást nem helyettesíti, hanem kiegészíti.

‍

Rögzített alapú rendszerek (fixed-bottom) esetén az acélcövek vagy gravitációs alapzat közvetlenül a tengerfenékbe rögzíti a turbinatornyot. Ez a technológia kereskedelmileg érett, és gazdaságosan üzemeltethető kb. 60 méter vízmélységig. Az Északi-tenger nagy részén – ahol a mélység jellemzően 20–40 méter – ez az optimális megoldás. A technológia eredményességét a számok is igazolják: a Horns Rev 2 dán szélfarm 11 éves átlagos kapacitásfaktora megközelítette az 50%-ot az üzemeltető saját mérései alapján.

‍

Lebegő platformok (floating offshore wind, FOW) esetén a turbinát nem rögzítik a fenékhez: a szerkezetet úszó platform tartja, amelyet horgonyzókábelek kötnek az aljzathoz. Ez a megközelítés 60 méternél mélyebb vizeken való telepítésre nyitja meg a lehetőséget – és a világ tengeráramlatokban, szélben gazdag mélyvizű területeinek óriási potenciálját teszi kiaknázhatóvá. Egy Nature Reviews Clean Technology folyóiratban megjelent cikk szerint a lebegő turbinák már elérték a rögzített rendszerekkel összehasonlítható termelési hatékonyságot; a kihívás nem műszaki, hanem ipari: a FOW turbinák egyenként 8 000 elektromos és mechanikus alkatrészt tartalmaznak, amelyek ipari szintű standardizálást és ellátási lánc-integrációt igényelnek.

‍

A Hywind Scotland – az Equinor által üzemeltetett, 5 turbinás, 30 MW összkapacitású úttörő projekt a skót partoknál – az első kereskedelmi méretű lebegő offshore szélpark. Üzemeltetési adatok szerint az első öt évben 54%-os kapacitásfaktort ért el, csúcsévben 57%-ot – ez az Egyesült Királyság legjobb teljesítményű szélparkjává minősítette.

‍

A Hywind Tampen (Norvégia, 88 MW) 2023-as teljes üzembe állása óta a világ legnagyobb lebegő offshore szélparkja, amelynek különlegessége, hogy közvetlenül olajplatformok villamosenergia-igényét látja el.

‍

A piac valósága: számok, projektek, trendek

‍

Az offshore szélipar 2024-es éve kettős képet mutat. A GWEC Global Offshore Wind Report 2025 adatai szerint az év során 8 GW új kapacitás csatlakozott a hálózathoz – ez 26%-os visszaesés 2023-hoz képest, elsősorban kínai és európai ütemezési késések miatt. Ugyanakkor a hosszú távú kilátások soha nem voltak erősebbek: 2024-ben globálisan 56 GW új kapacitást ítéltek oda aukciókon, és a világ különböző pontjain jelenleg 48 GW van aktív építési fázisban.

‍

A piacot öt ország uralja, amelyek 2024-ben az új kapacitás 94%-át adták: Kína, az Egyesült Királyság, Tajvan, Németország és Franciaország. Kína az összesített offshore kapacitás közel felét adja (41,8 GW), de Európa az innovációs és technológiai vezető szerepét megőrizte. A globális offshore szélkapacitás az elmúlt évtizedben átlagosan évi 10%-kal nőtt.

‍

A lebegő offshore szél tétje ennél is nagyobb léptékű: 2024 végén a globális összkapacitás mindössze 278 MW volt, de az előrejelzések szerint a következő évtized végére ez exponenciálisan nő majd. Norvégia vezet 101 MW-tal, ezt az Egyesült Királyság (78 MW), Kína (40 MW) és Franciaország (27 MW) követi.

‍

Kiemelt projektek:

‍

A Dogger Bank Wind Farm (Egyesült Királyság, Északi-tenger) jelenleg a világ legnagyobb épülő offshore szélparkja. A három fázisból álló, 3,6 GW összkapacitású projekt SSE Renewables, Equinor és Vårgrønn közös vállalkozása, becsült összköltség: 7,8 milliárd font. A GE Haliade-X 13–14 MW-os turbinákkal telepített park várhatóan 6 millió brit háztartás villamosenergia-igényét fedezi. A projekt első fázisa (Dogger Bank A) 2025-ben kapcsolódott hálózathoz, a teljes befejezés 2026-ra várható – és a fejlesztők már egy negyedik, Dogger Bank D jelű, 1,5 GW-os fázist is készítenek elő.

‍

Az RWE Nordseecluster (Németország, 1,6 GW), a Baltica 2 (Lengyelország, 1,5 GW) és a Thor projekt (Dánia) az európai terjeszkedés következő hullámát jelzik. Közép-Európában különösen figyelemre méltó Lengyelország belépése: a Baltikum irányába néző ország az energiafüggetlenség stratégiai eszközeként tekint a Balti-tengeri offshore szélre.

‍

Az IRENA célkitűzése szerint 2050-re 2 000 GW offshore szélkapacitásra van szükség a klímacélok teljesítéséhez. Ez a jelenlegi 83 GW-hoz képest több mint 24-szeres növekedést jelent – és bár a szám ambiciózusnak tűnik, az IRENA elemzése szerint technológiailag megvalósítható.

‍

Kihívások, költségek és akadályok

‍

Az offshore szélipar valós lehetőség, de a gazdasági számok nem egyformán kedvezők minden technológiai ágon.

‍

A rögzített alapú offshore szél egységnyi termelési költsége (LCOE – Levelized Cost of Energy) 2024-ben 40 €/MWh körül mozgott érett piacokon – ez versenyképes a hagyományos erőművekkel. A 2010 és 2024 közötti időszakban az offshore szél telepítési költségei 48%-kal csökkentek, az LCOE 62%-kal esett vissza. Ez önmagában rendkívüli iparági tanulási görbe.

‍

A lebegő offshore szél helyzete azonban teljesen más: a jelenlegi LCOE 123 €/MWh körül alakul, ami háromszorosa a rögzített rendszereknek. Egy ScienceDirecten megjelent tudományos elemzés szerint ez az érték – az iparág érettségével – 100 GW kumulált kapacitásnál 33 €/MWh-ra csökkenhet, ami versenyképessé tenné. Ez azonban még évtizedes befektetési és ipari fejlődést igényel.

‍

Az NREL és a MARINEWIND EU-projekt elemzései alapján a legfontosabb kihívások:

‍

Ellátási lánc és installációs kapacitás. A 10 MW feletti turbinák telepítéséhez speciális hajókra van szükség, amelyek hiánya strukturális, szűk keresztmetszetet jelent. A piaci megrendelések növekedése lassabb, mint az amortizáció – ez az évtized második felében szállítási késéseket okozhat.

‍

Kábel- és hálózati infrastruktúra. Egy tengerből érkező gigawattos rendszer szárazföldi hálózati integrációja önmagában milliárdos beruházást igényel. Az európai késések egy részét épp a szárazföldi hálózati csatlakozások elhúzódása okozta 2024-ben.

‍

Engedélyezési és tervezési bizonytalanság. Az Egyesült Királyságban és Dániában 2024-ben sikertelen aukciók zajlottak – a fejlesztők visszaléptek, mert az emelkedő anyag- és finanszírozási költségek mellett a hatósági ár nem volt fenntartható. Az USA-ban a Trump-adminisztráció alatt az offshore szél engedélyezési folyamatai 2025-ben befagytak.

‍

Karbonlábnyom és ökológiai hatás. A tengeri ökoszisztémára gyakorolt hatás vizsgálata egyre komolyabb szabályozói elvárás, különösen a lebegő rendszerek horgonyzási zónájában.

‍

Érdemes megjegyezni, hogy ezek mellett a tengerből nyerhető megújuló energia más formái is fejlesztés alatt állnak – hullámenergia-konverterek, tengeráramlat-turbinák –, amelyek szintén a tengeri erőforrások kiaknázásán dolgoznak, de ma még jóval kisebb piaci érettséget mutatnak, mint az offshore szél.

‍

Összefoglalás: valós útvonal, valós korlátokkal

‍

Az offshore szélenergia nem csupán ígéretes technológia – az iparági adatok alapján már kereskedelmileg igazolt, gyorsan skálázódó rendszerről van szó. A rögzített offshore szél versenyképes, a lebegő offshore szél pedig az ipari méretű fejlesztés küszöbén áll.

‍

A kérdés az, hogy a szabályozói és beruházási környezet képes-e követni a fizikai és technológiai lehetőségeket. Az elmúlt két év aukciós kudarcai – az Egyesült Királyságban, Dániában, az USA-ban – megmutatták, hogy az ipari méretű skálázáshoz stabil, hosszú távú szerződéses keretek szükségesek. Ahol ezek adottak – Norvégiában, Hollandiában, Lengyelországban – a projektek előre haladnak.

‍

A rögzített offshore szél LCOE-je 2024-re 40 €/MWh alá csökkent – ez az érték 2010 óta 62%-kal esett vissza – ami versenyképessé tette a technológiát a hagyományos erőművekkel szemben.

‍

Az IRENA 2 000 GW-os 2050-es célkitűzése, a GWEC 441 GW-os 2034-es előrejelzése és a jelenleg épülő 48 GW-os globális kapacitás egyaránt arra utal, hogy az offshore szél az alternatív energia-szektor egyik „legvalósabb útvonalának" tekinthető – különösen azon régiók számára, amelyek nem rendelkeznek elegendő szárazföldi szélpotenciállal, de tengerparti vagy tengeri hozzáférésük van.

‍

Források: GWEC Global Offshore Wind Report 2025, IRENA Offshore Wind 2025, Tanvir & Etminan (2026) – Sage Journals, Robertson et al. (2025) – Nature Reviews Clean Technology, Miros/Equinor, Offshore Magazine, Ocean News, Santhakumar et al. (2023) – ScienceDirect , EnkiAI, Windtech International, NREL Offshore Wind ATB 2024, MARINEWIND Project