A BloombergNEF friss adatai szerint 2026 első felében globálisan 327,5 milliárd dollár áramlott megújuló energiába, miközben a tárolással kombinált naperőműves projektek rekordbefektetést vonzottak.
A brit álami szabályozó 13 vízszolgáltatónak hagyott jóvá többletforrást infrastruktúra-fejlesztésre, de csak öt cég emelhet szolgáltatási díjat 2027 és 2030 között.
Két hónapja van Magyarországnak arra, hogy kifogástalanul átültesse jogrendjébe az EU ivóvíz-minőségre vonatkozó jogszabályát. Ennek elmaradása pénzbüntetést von maga után.
Az EBA és a GIE friss térképe szerint a kontinens biometán-termelése egy év alatt 17%-kal bővült, ám a kapacitás 95%-a továbbra is mindössze öt országra összpontosul.
India és Japán csúcstalálkozóján bejelentett kezdeményezés 1000 biogázüzem és 2,5 millió CNG-jármű piacának kiépítését célozza 2030-ig.
Az Európai Bizottság megerősítette, hogy 2030-ra 200 GW tárolókapacitásra van szükség, miközben az uniós villamosenergia-piacokon idén már kétszer annyi órán volt negatív az áram ára, mint korábban.
Az Európai Bizottság kiberbiztonsági megfontolásból tiltja ki a magas kockázatú országokból – elsősorban Kínából – származó napelemes invertereket az uniós finanszírozásból, a Fluence szabályozási vezetője szerint a döntés már aktívan formálja a vásárlói magatartást.
Miközben Olaszország legnagyobb folyója már csak mindössze néhány napra elegendő öntözővizet képes biztosítani a mezőgazdaságnak, a közben egész Dél-Európát a tavasz óta tartó aszály és a nyomában járó erdőtüzek sújtják.
Egy ígéretes vízkezelési innovációról számolhatunk be, miután brazil és brit kutatók egy ókor óta ismert és vízkezelésre is használt trópusi növényt vetettek be a mikroműanyagok kiszűrése érdekében
Athén tározói a városi vízigény alá apadtak, és bár a tavaszi esők haladékot adtak, a görög kormány 2,5 milliárd eurós válságprogramja a magyar víziközmű-politika elé is tükröt tart.
A megújuló szerencsi szennyvíztisztító nem csak hat település szennyvízét tisztítja meg, de a szennyvíziszapból biogázt állít elő, amellyel áramot termel.
A globális tápanyag-visszanyerési piac 2032-re megkétszereződik – az anaerob fermentáció és a körforgásos gazdaság logikája átírja, mit értünk szennyvíztisztításon.